Csak vasúti átjárókban 16 ember halt meg tavaly
Összeszedte a legfontosabb közlekedési szabályokat a MÁV, és minden közlekedőt óvatosságra int.
Összeszedte a legfontosabb közlekedési szabályokat a MÁV, és minden közlekedőt óvatosságra int.
A vonat leszaladt a sínekről, miután több száz méteren tolta maga előtt a kisteherautót, amivel egy átjáróban ütközött. A kisteherautó sofőrje meghalt, a vonat utasai közül senki sem sérült meg. A baleset számos járat közlekedését érinti.
Egy 40 év körüli nőt halálra gázolt a Balaton InterCity, leállították a forgalmat.
Igen érdekes megoldással tudják csak megelőzni, hogy lefagyjanak a váltók.
Bár az ázsiai régióban napjainkban is elérhető a nagy sebességű mágnesvasút, ezt a szakértők szerint rendkívül drága üzemeltetni. Akad viszont egy másik technológia is, aminek jóval kisebb a költségvonzata, de még nem tudni, hogyan lehetne megvalósítani. Ennél ugyanis szárnyakkal növelnék a tempót.
Levideózták, ahogy a Szegedről Békéscsabára tartó személyvonat egyik mozdonya és egy személykocsija kisiklott Szeged-Rókus állomáson.
Vitézy Dávidék Budapest és a Duna alatt kötnék össze az ország vasúthálózatának keleti és nyugati felét. Az alagút kétvágányos lenne, óránként és irányonként 20 vonat kapacitással. A Széll Kálmán térnél lenne egy föld alatti vasúti megálló, a Déli a felszínen megszűnne, a Nyugati részben a föld alá költözne. A Nyugati átépítésére már most nemzetközi tervpályázatot ínak ki.
A Déli Körvasút összességében több, mint 400 milliárd forintos fejlesztés, amelynek keretében összesen három hidat építenek.
A kiállítás központja maga az egykori vasúti járműjavító.
A hegyeshalomi vonalon és Veszprém felé is hosszabb menetidővel kell számolniuk az utasoknak.
126,8 milliárd forintból újítanak fel 29 kilométert.
A kerékpáros turizmusban robbanás várható a szakemberek szerint.
A Volánbusz járatait nem érinti az átállítás.
A Nyugati pályaudvaron történt a baleset csütörtök reggel.
Az első vonatok még idén tavasszal áthaladhatnak az új hídszerkezeten.
A vállalat ígéretei alapján az új rendszer sokkal könnyebben áttekinthető és használható, mint elődje. Az új menetrend is vasárnaptól érvényes.
Egyszer már megpróbálták, akkor nem jártak sikerrel, de most más idők járnak.